Ma egy igazán különleges vendéget szeretnék bemutatni: Amanda Elstakot, aki vállaltan transzszexuális énekesnő, előadóművész és elkötelezett aktivista. Amanda nemcsak a magyar zenei életben hagyott maradandó nyomot 2007-es Szükségem van a szerelemre című albuma révén, hanem a civil társadalomban is kiemelkedő szerepet tölt be. Ő a Magyar Toleranciadíj, a Magyar Jótékonysági Díj és a Magyar Esélyegyenlőségi Díj megálmodója, valamint az Összefogás a Toleranciáért Alapítvány és a Magyar Tolerancia Egyesület volt elnöke. Több évtizedes munkájával a társadalmi elfogadás és egyenlőség előmozdításán dolgozik, különös figyelmet fordítva a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és roma közösségek támogatására.
Amanda a színpadon és a médiában is otthonosan mozog. Évekig vezette a budapesti Limo Caffe, Capella Caffe, Angyal Bár és Club Bohemian Alibi műsorait, valamint a Magyar Pornó Oszkár Díjátadókat, az Erotika Parádét és a Mr. Gay Hungary szépségversenyt. Hosszú kihagyás után 2021-ben újraindította az Amanda Elstak Show-t, amely két budapesti szórakozóhelyen, a Black Unicorn Bárban és a Crush Budapest Clubban várja a közönséget. Emellett Amanda tanított alternatív gyógymódokat, reikit, kristálygyógyászatot és pszi-sebészetet, valamint életvezetési tanácsadóként segíti az embereket, hogy megtalálják belső harmóniájukat. Pályafutása és élete egyszerre inspiráló és példaértékű. Ebben az interjúban Amanda mesél arról, hogyan vált a magyar LMBTQ közösség egyik legismertebb és legbefolyásosabb hangjává, milyen kihívásokkal szembesült az útja során, és mi motiválja ma is, hogy folytassa közösségért végzett munkáját.
|
| "Soha nem éreztem tehernek, hogy képviseljem a közösségeket." |
Monika: Szia Amanda! Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat.
Amanda: Én köszönöm szépen az interjút, megtisztelő számomra.
Monika: Sok ember több szerepet is visz az életében, és gyakran cipeli magával az elvárások és a múlt terheit. Te felvállaltad az identitásodat, és ismert transznemű aktivistává váltál, nyilvánosan képviselve a közösségünket. Érzed néha ennek a tehernek vagy nyomásnak a súlyát? Volt már olyan, hogy inkább szerettél volna csak önmagadként élni, mindenféle aktivista felelősség nélkül?
Amanda: Soha nem éreztem tehernek, hogy képviseljem a közösségeket, és kiálljak az elfogadás, tolerancia, esélyegyenlőség és az emberi jogok fontossága mellett. Sajnos a 15 éve tartó politikai rendszerben, amelyben a legtöbb támadást kapják az LMBTQ-emberek, nagy szükség van azokra, akik kiállnak értük, valamint a vallási, etnikai és szexuális kisebbségek mellett.
Monika: Ha visszagondolsz az aktivista munkádra, melyik eredményedet tartod a legfontosabbnak vagy legjelentősebbnek?
Amanda: A televíziós szerepléseket a tolerancia jegyében, az első Magyar Tolerancia Díjátadó Gála jótékonysági eseményt, és a 15 éves civilszervezeti munkámat.
Monika: 2007-ben jelent meg a Szükségem van a szerelemre című albumod. Elégedett vagy azzal, ahogy a zenei pályád alakult azóta?
Amanda: Igen, elégedett vagyok. 30 éves színpadi munkásságom, úgy gondolom, ezt bizonyítja. A mai napig az első és egyetlen vagyok a fellépők között, akinek önálló zenei albuma jelent meg Magyarországon. Volt egy csodálatos zenei album Csepy és Irén duóval, ami fantasztikus élmény volt a zenekedvelők számára. Sok csodálatos ember van a civil és a művészvilágban is, több lehetőséget kellene kapniuk.
|
| "Az egész családom elfogadott és ugyanúgy szeretett." |
Monika: Emlékszel, milyen érzés volt először színpadra lépni az első fellépéseden?
Amanda: Nagyon féltem, de a nagyérdemű közönség szeretete és visszajelzése megnyugtatott. Szerencsés voltam, hogy inkább műsorvezetőként léptem színpadra, így könnyebb volt a munkám, mint a drága művészeknek.
Monika: Melyik fellépésed volt eddig a legemlékezetesebb?
Amanda: Nekem a gyermekem az Emberi Értékek Díjátadó Gála, amit 2010-től szervezek, és egyben a háziasszony műsorvezetője is vagyok a jótékonysági eseménynek. Az ünnepségen a Magyar Tolerancia, Jótékonysági és Esélyegyenlőségi Díj elismerésben részesülnek az arra méltó ismert és civil személyek. Imádom, amikor örömet tudunk szerezni olyan embereknek, akiknek fontosak azok az emberi értékek, amikért egész életemben harcoltam.
Monika: Amikor coming out-oltál, édesanyád lányaként fogadott el? Érzel valamilyen hasonlóságot vele a külsődben, a megjelenésedben, a stílusodban vagy a mozdulataidban?
Amanda: Az egész családom elfogadott és ugyanúgy szeretett, mint coming out előtt. Teljes mértékben édesanyámra és nagymamámra hasonlítok, külső és belső tulajdonságaink hihetetlenül egyeznek.
Monika: Emlékszel az első alkalomra, amikor személyesen találkoztál egy transznemű nővel? Milyen élmény volt, és hogyan érezted magad tőle?
Amanda: Őszintén szólva három transznemű hölgyet ismertem meg egyszerre legelőször, hiszen a szórakozóhelyen ők is társulati tagok voltak, és együtt dolgoztam velük a színpadon. Nőként kezeltem őket, és mindig elismertem a művészi munkájukat. Az egyik közülük az egyik legjobb barátnőm lett.
|
| "Évről évre alakult a női személyiségem." |
Monika: Én a saját átmenetem után végre szabadnak éreztem magam. Te hogy voltál ezzel? Volt egy konkrét pillanat, vagy inkább több apró mozzanat, amikor igazán úgy érezted, hogy a legautentikusabb önmagad lettél?
Amanda: 7 éves koromtól éreztem, hogy másképp érzek és viselkedem, mint a kisfiúk. Évről évre alakult a női személyiségem. Mindig határozott voltam, mindig kiálltam magamért is, így nem tudok konkrét időpontot vagy eseményt mondani erre. Talán az első mellimplantátum-operációm idejére tehető, ami 28 évvel ezelőtt volt.
Monika: Sokan érezzük a nyomást, hogy „átmenjünk” nőként, és még a műtétek után is ítélkezik felettünk a társadalom. Te személyesen hogyan kezeled a külvilág elvárásait?
Amanda: Már nem szeretnék megfelelni a többségi társadalom elvárásainak. Sokat változott minden a súlyos betegségeim után. Szerintem az, hogy állandóan mindenhol és mindenkinek meg akartam felelni, beteggé tett. Boldog vagyok, hogy élek, és toleráns, elfogadó emberként megélhetem a mindennapok apró örömeit. Mindig azt szoktam mondani a fiataloknak, ne engedjék elhitetni senkivel, hogy ők másodrendű emberek a többségi társadalomban.
Monika: Mit gondolsz a transznemű nők jelenlegi helyzetéről az országodban?
Amanda: Borzalmas helyzetben vannak. A törvények a kormány propagandájával teljesen ellehetetlenítik az LMBTQ-fiatalok életét. Bízom benne, hogy a 2026-os választáson megtörik a 15 éve kormányon lévő Fidesz hatalma.
|
| "Nem követek semmilyen divatirányzatot." |
Monika: Hogyan írnád le a saját stílusodat? Követsz valamilyen divatirányzatot, vagy inkább vannak bevált szettjeid, amikben mindig magabiztosnak érzed magad?
Amanda: Nem követek semmilyen divatirányzatot. Nagyon szeretem az egyszerű ruházatot és a nőies sminket. Véleményem szerint a kevesebb néha több minden helyzetben.
Monika: Egyébként szereted, ha megdicsérik a külsődet? Könnyen el tudod fogadni a bókokat, vagy inkább nehezen hiszed el őket?
Amanda: Igen, szeretem, ha megdicsérnek. Viszont van tükör a lakásban, és tudatában vagyok a valós kinézetemnek. A fiatalokat én kötelezően dicsérem, mert szükségük van arra, hogy növeljék az önbecsülésüket. Ez az emberi gesztus nem kerül semmibe, de boldoggá tesszük mások napját.
Monika: Sok transznemű nő írja manapság a saját memoárját. Gondoltál már arra, hogy könyvet írj, és ha igen, mi lenne a központi üzenete?
Amanda: Igen, gondolkodtam már rajta, és felkérést is kaptam rá, de erről jelen pillanatban nem szeretnék, és nem is lehet beszélnem.
Monika: Végül, mi következik most Amanda életében? Milyen álmok és célok felé tartasz jelenleg?
Amanda: Több jótékonysági rendezvényt, eseményt és koncertet szervezni a tolerancia és az esélyegyenlőség jegyében, valamint mielőbb meggyógyulni.
Monika: Amanda, nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem az utadat és a gondolataidat.
Amanda: Hálásan köszönöm szépen az interjút.
Az összes fotó: Amanda Elstak jóvoltából.
© 2025 - Monika Kowalska
No comments:
Post a Comment